nakérem, megjártuk frankhont. összeszedetlenül mesélek, mert még zombi-üzemmódban működik az agyam az utazástól. nyolcvanezernél kicsit többen látogattak ki a fesztiválra, ennek közel a tizede látott is minket a 3 bulink valamelyikén. észrevettem valamit. az emberek örülnek, ha zenél nekik valaki. kicsit más úgy játszani, hogy nem unottan néznek az emberre sörrel a kezükben, hanem egy bármely, általuk tök ismeretlen dalra is képesek mulatozásba kezdeni (józanul is. elképesztő.) vagy ha nem is pattognak mondjuk a sokezres tömegben hátul, de megjelennek, mert kíváncsiak és nem a frissen vasalt sérójukat akarják körbemutogatni a pozőr cimbiknek, miközben kedvetlenül tapsolnak néha. idézek egyet balázsdobostól, aki nemrég a lángoló gitároknak nyilatkozott a másik zenekarával kapcsolatban: 'az amerikai közönség elég régimódi, még mindig azért járnak koncertekre és szórakozóhelyekre, hogy bulizzanak és jól érezzék magukat'. ez igaz a franciákra is. még akkor is, ha ők nem beszélnek angolul (egy fickó mesélte, hogy kinézik azt, aki beszéli az angolszászt) és nem értik, amit üvöltök le nekik a színpadról. egyszerűen mindenért hálásak. ez azért nagyon jó mindenkinek, mert miközben egymást hergeli a zenekar és a tömeg, hatalmas party keveredik már a koncert elején. a szombati hepaj végén két srác összefejelt, mikor bedobtam a pengetőt a közönségbe és rávetődtek. (ez itthon többnyire úgy megy, hogy takarítófénynél káromkodva összesöpri egy alkalmazott, vagy véletlenül sikerül pont fejbe dobni egy hölgyet és elrakja, mert szép.) arról nem is beszélve, hogy akárhol jártunk-keltünk a városban (cirka akkora, mint mondjuk győr, de jönnek a környékről mindenhonnan, egyik este a szálló parkolójában ültünk és egy srác tök simán odajött hozzánk gratulálni, mert ott volt a nagyszínpados koncertünkön és ahogy szalonspiccesen hazafele sétált, meglátott az útról), felismertek és boldogan üvöltözték, hogy 'zé válrüsz! zé válrüsz!' (nehéz nekik a kiejtés, na), megveregették a vállunkat, fotózkodtak, pólót akartak venni (volt olyan, aki egy cd-ért képes volt (átszámítva) felköhögni két sör árát, brutál), egy 16-18 körüli srác az egyik kis utcában úgy megörült, hogy majdnem kiesett az ablakból, mikor meglátott minket. a segítőkészségről pedig annyit, hogy volt egy szervező, aki azért elég jól bírta az angolt, ő mindig ott volt, ha kellett bármi, segítség a papírokkal, vagy csak egy 'how are you tonight?' lekísérve egy mosollyal. hozzánk csapódott még alex és alice, akik véletlenül meghallották, hogy gábormenedzser az egyik pultnál kimondja, hogy 'köszönöm' és egyből felvidultak, mert egyszer jártak a szigeten és emlékeztek a szóra. velük söröztünk két este is, ha zárva volt a bolt, cigit adtak, ha fordítani kellett bárhol, fordítottak, ha nem tudtuk viszonozni máshogy, csak szóval, akkor is. de máshol is, ahol az említett három ember nem volt ott, őszintén és önzetlenül segített vagy segíteni akart (szó szerint kézzel-lábbal) mindenki, ha úgy hozta a szükség, mi pedig igyekeztünk meghálálni, ami szemmel láthatóan működött. hát így megy a visszacsatolásos rakendrol ott. csodálatos élményekkel gazdagodtunk. merci beaucoup, belfort. vous voir l'année prochaine.
1 ember nem szarik rá